2010. augusztus 14. szombat, 02:33

Családi házba csapott a villám Ózdon

Ózd - Pénteken a reggeli órákban egy ózdi családi házba csapott bele a villám. A sajóvárkonyi városrészben egy idős pár járt szerencsétlenül.
Mint a helyszínen megtudtuk: fél hat körül érkezett meg a hatalmas vihar, a kéménybe vágott bele a villám. A tetőszerkezet kigyulladt, de a tűzoltóknak sikerült megfékezni a lángok terjedését. Tető viszont már nincs a házon, a természeti csapás után olyan mértékben károsodott a szerkezet, hogy a maradékot is el kellett bontani.
További csapás a házaspárnak, hogy nincs lakásbiztosításuk, így még azt sem tudják: hogyan fogják pótolni a tetőt. Szalári István, a terület  képviselője elmondta: az önkormányzatnak nincs anyagi forrása arra, hogy segítse a károsultakat, de a város cégek emberi erővel és munkagépekkel besegítenek a helyreállításban. A család segítséget vár. Tetőlécekre és cserépre lenne szükségük. Minél hamarabb, mert a családi ház hosszú ideig nem maradhat így. A felajánlásokat az ózdiönkormányzaton és Szalári István területi-képviselőn keresztül juttatják el a szerencsétlenül járt házaspárnak.

Forrás: boon.hu
Közzétéve: Villámvédelem Blog

A beszeljukmac.com (Magyar Macintosh Fórumok) oldalán találtam ma a következő hozzászólást. Érdemes elolvasni, mert jól mutatja, hogy villámvédelem nélkül milyen kárt képes egy lakásban okozni a villámcsapás:

A mai nap minden különösebb előzmény nélkül egy óriási villámlás következtében elszállt a notebook-om, 2tv, a modem és a router, továbbá a vezetékes telefon is. A szomszédban kigyulladt egy monitor, és a város több pontjáról is hasonló hibákat jeleztek. A történet furcsasága, hogy véleményem szerint a tv kábelen keresztül ütött be a krahh.. Gyakorlatilag ami azon volt elszállt (kábel net). Ugyan abba a 220-as hálózatba volt bedugva számos más dolog, ami mind ép maradt. De megúszta a gépemre kötött külső monitor és vinyó is. A szerelő szerint előbb a 220as hálózaton jött a magasabb feszültség, és visszafelé a gépen áthaladva, az utp kábelen át cseszte szét a rendszert. Nekem fordítva lenne logikus… Hogy a modem felől át a routeren és az utp kábelen elcseszte a gépemet. Végülis az 5éves notiba 100.000 lenne egy alaplapcsere (gép meg kb érhet 40et), szóval a biztosítón múlik h össze tudunk-e hozni egy új konstrukciót. Erről esetleg tapasztalat?

A kérdés: Ki milyen védelmet ajánl villám ellen? Létezik, hogy az utp kábelen keresztül csessze el a gépet egy villám? A másik gép wifin csatlakozott> az működik… most is arról írok.

Korábban is nézegettem túlfeszültség elleni védelmet, de természetesen nem hittem, hogy pont nekem lenne rá szükségem. Lehet most nem sokat ért volna. A gépet meg amúgy is cserélni akartam, inkább az a kieső pár hét idegesít amíg nélkülözni kell. :(
Közzétéve: Villámvédelem Blog
2010. augusztus 09. hétfő, 14:14

Villámkár miatt égett ki egy ház

Minden bizonnyal másodlagos villámkár miatt égett ki Szűcs Károlyék háza Körösladányban. Egyetlen otthonukat hitelből vették. Jelenleg élettársa édesanyjáéknál húzzák meg magukat, utána az önkormányzat jóvoltából — átmeneti megoldásként — fecskelakást kapnak. Szűcs Károly munkanélküli, a felesége bolti eladó, önerőből esélyük sincs a helyreállításra.
— Mivel pénteken reggel a párommal mindketten korán keltünk volna, így a 4 éves kislányunkat átvittük a Bem utcára az élettársam édesanyjáékhoz elaltatni. Olyan 18 óra körül mentünk át s 22.15 órakor tértünk haza Kazinczy utcai otthonunkba. A párom Andrea hátravitte a bicikliket. Én kinyitottam a bejárati ajtót, amikor orrfacsaró, fojtó füst csapott meg a fellángolt a lakásunk — elevenítette fel a csütörtökön késő este történteket az elszenesedett, kormos szobában állva Szűcs Károly.
Szavaiból az is kiderült: a szeghalmi tűzoltóságot jómaga értesítette s a lánglovagok egy negyed órán belül megérkeztek. Szűcs Károly jelenleg munkanélküli, bevétele csak alkalmi munkákból származik, párja bolti eladó.
— Decemberben lenne két éve, hogy hitelből megvettük a házat. De így legalább van biztosításunk, mert kötelező volt kötni — kereste a szerencsét a szerencsétlenségben. A szomszédok elmondásából arra is fény derült, hogy Körösladányban már csütörtökön este viharos idő járt s az egyik villámlást követően hallottak is egy óriási csattanást.
Az esetről értesülvén az önkormányzat nem tétovázott: 100 ezer forint azonnali gyorssegélyt utaltak ki a károsultaknak. Mivel Szűcs Károly az előző kapcsolatából két másik gyermeket is nevel, tagja a Körösladányi Nagycsaládosok Egyesületének. A civil szervezet is adománygyűjtésbe kezdett. A takarékszövetkezetnél számlát nyitottak Szűcsék megsegítésére.
Az utóbbi évek legnagyobb vihara vonult végig Körösladányon pénteken. Ezt híven igazolja az a tény is, hogy Szeghalom Város Önkormányzata Hivatásos Tűzoltósága péntek óta összesen 89 alkalommal vonult vihar okozta károk elhárításához az illetékességi területén — tudtuk meg Jakab Mihály parancsnoktól.
— A szeghalmi tűzoltóság ügyeletére péntek délutántól szombat reggelig összesen 72 eseményről érkezett bejelentés, ennyi helyszínen voltunk. Szombaton reggeltől estig — még szintén a vihar okozta kárelhárítással összefüggésben — újabb 17 bejelentés érkezett — ismertette a részleteket Egyed Lajos százados, Szeghalom Város Önkormányzata Hivatásos Tűzoltósága szolgálatparancsnoka.

forrás: beol.hu
Közzétéve: Villámvédelem Blog
2010. augusztus 08. vasárnap, 17:12

Belecsapott a villám a templomtoronyba

– A hatalmas robajt szerintem az egész településen hallani lehetett, egy darabig áramkimaradás is volt – meséli egy, a templom szomszédságában élő férfi. A vezeték szikrázott és tégladarabok estek le a templomtoronyból, miután becsapott a villám. Egy téglát el is tettünk, végül is annyiszor megáldották már ezt a templomot.
Szabó József esperes viszont a károkat sorolja: a teljes elekronikai hálózat kiégett, a harang vezérlése megrongálódott, a tornyon nagyjából egy négyzetméternyi területen, féltéglányi mélyedés keletkezett. A javításokkal azon nyomban szakembereket bíztak meg, és a biztosítóval is felvették a kapcsolatot.
Mivel az elektronikai berendezések megégtek, a biztosítékok kiolvadtak, át kell kábelezni a teljes rendszert. A díszkivilágítás viszont sértetlen maradt, ugyanis az másik hálózatra van kötve, és az orgona is csak kisebb javítást igényel. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a szerelések során a toronyóra már korábban megállt mutatóit ismét mozgásba hozzák. A cég a gyülekezetnek nyújtott adományként végzi el a javítási munkákat.
A templomra néhány éve szerelték fel a szabványos villámhárító rendszert, így tényleg a sors furcsasága az eset. Sőt az, hogy a rendszer magához vonzotta a villámot, és az az óra lapba csapott bele, védelmet nyújtott a község házainak, bár így is több háztartás elektronikai berendezése megsérült. Főként televíziók, számítógépek és más gyenge áramú beltéri egységek sérültek.

Forrás: teol.hu

Közzétéve: Villámvédelem Blog
2010. augusztus 07. szombat, 19:09

Villám csapott az OEP siófoki üdülőjébe

Villám csapott péntek délután az Országos Egészségügyi Pénztár (OEP) siófoki üdülőjébe. A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletese, Salamon Kornél tájékoztatása szerint az épület tetőzete tíz négyzetméteren égett. A helyszínre három egységet, tizenkét tűzoltót vezényeltek. Senki sem sérült meg - mondta az ügyeletes, hozzátéve, hogy a gyors beavatkozásnak köszönhetően  nem történt nagyobb baj, a károk felmérése tart.

Forrás: MTI

Közzétéve: Villámvédelem Blog
2010. augusztus 06. péntek, 17:06

Villám csapott a felsővezetékbe

Budapest-Ferencváros és Budapest-Kelenföld között az egyik vágányon leszakadt a felsővezeték. Vecsés és Üllő között az egyik vágány fölött a villám belecsapott a felsővezetékbe és leszakadt. Mindkét vonalon szerelvény tartózkodik a leszakadt felsővezeték alatt - közölte a MÁV.
9 óra 08 perckor, a ferencvárosi és a kelenföldi pályaudvar között a Keleti pályaudvarra közlekedő gyorsvonat mozdonyának áramszedője leszakította a felsővezetéket. Vecsés és Üllő között villámcsapás következtében szakadt le a felsővezeték 4-500 méter hosszban. Személyi sérülés nem történt. A Dunántúlról a Keletibe érkező és induló vonatok 15-20, a Budapest-Cegléd-Szolnok vonalon 20-25 perc késéssel tudnak közlekedni, váltakozva a másik vágányon.
A szakemberek a helyre állítást mindkét esetben a déli órákra ígérik. A menetrendszerű közlekedés a kora délutáni órákra állhat helyre.

Forrás: OrientPress Hírügynökség
Közzétéve: Villámvédelem Blog
2010. augusztus 06. péntek, 16:57

Vihar és villámkárok egész Magyarországon

A Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság fővárosi épületébe is villám csapott, amely megbénította a telefonforgalmukat. A hiba kijavításáig a térségben élők a fővárosi katasztrófavédelemhez átirányított 105-ös segélyhívón vagy a helyi tűzoltóknál tehetnek bejelentést. A legtöbb esetben pincékbe befolyt víz kiszivattyúzásához hívták őket, de például Pomázon és Verőcén a villámlás is kisebb-nagyobb károkat okozott.
Belecsapott a villám, és emiatt mintegy fél kilométer hosszan leszakadt a felsővezeték Vecsés és Üllő között péntek délelőtt. Az érintett vonalon késéssel közlekednek a vonatok.
Budapesten elöntött pincékhez, aluljárókhoz és koccanásos balesetekhez riasztották a leginkább a tűzoltókat. A XIV. kerületben villám csapott egy családi házba, tetőszerkezete kigyulladt. A fővárosban több kisebb koccanásos baleset is történt, de személyi sérülésről nem tudni.

Forrás: MTI

Úgy tűnik egyre nagyobb jelentősége van Magyarországon is a villámvédelemnek.

Közzétéve: Villámvédelem Blog

A hobbielektronika.hu oldalán olvastam a következő hozzászólást:

"Sziasztok! Van egy Alien CTV-5131 -es tévénk, és valahol a közelbe becsapott a villám. Ahogy durrant, lecsapta a kismegszakítót, és mikor visszakapcsoltuk, a 3 tévéből 1 működött, + a vonalas telefont is kiütötte. A másik két tévé még stand by funkcióba se kapcsolt Az egyik tévébe csak biztosítékot kellett cserélni hálistennek, de a másik továbbra se műkszik. Szétszedtük, de nem lehet látni benne semmit hogy elszállt volna. A tápot is megnéztük de nem találtunk semmi hibát. Hol érdemes keresni a hibát? Mi lehet a probléma?"

Az ehhez hasonló gondok egyre gyakoribbak: egy háztartáson belül nem is egy, hanem több televízió van. A villám pedig nem válogat, ahogy a fenti esetből is látszik: mivel nem volt a lakásban villámvédelem, három TV-t és a telefont is tönkretett. Ráadásul a mai televíziók java részében már nincs biztosíték ami kimenjen, ez a képcsöves modellekre volt jellemző. Egy plazma vagy LCD TV-nél tehát nem a biztosítékot, hanem lehet hogy az egész tévét kell cserélni.

Ezek a károk pedig nem következett volna be, ha lett volna a lakásban villámvédelem. .

Közzétéve: Villámvédelem Blog
2010. július 24. szombat, 18:46

Villám csapott az Ópályi templom tornyába

A déli ebédet alig fogyasztották el a Pályiak máris hatalmas villámlás és dörgés vette körül a falut.

Pontosan nem is lehetett tudni melyik irányból közeledik az itéletídő. Mindenki igyekezett fedél alá huzódni. Jómagam a görög-katolikus templommal szembeni falusi múzeum eresze alá álltam és a hatalmas záporban pontosan egy óra előtt kilenc perccel láttam amint belecsapott a villám a templom tornyába.

Két helyre csapott be a villám

Megállt a toronyóra és a harangozás is abbamaradt. A villámcsapás elérte a harangozó gépet is. Ezután én is bemenekültem a parochiára. Orosz István parochus úrral éppen a villámcsapásról beszélgettünk, miközben az eső még mindig szakadt, akkor jött az értesítés, hogy az egyház gondnokának Drabik Bálint házának kéményébe is belecsapott a villám.

Nem keletkezett tűz

Rohantunk, de már a tűzoltók a helyszínen voltak, szerencsére tűz egyik helyen sem keletkezett. A törött cserepeket kicserélték és a kéményt vissza kell majd bontani.
Erdélyi Miklós polgármester
Forrás: Szabolcs Online
Közzétéve: Villámvédelem Blog
A vasárnap délutáni hatalmas zivatar alatt villám csapott a két Somlyó hegy közötti nyeregben található Hármashalom oltár méretes keresztjébe.
A csíksomlyói nyeregben épített – Makovecz Imre által tervezett – oltár középső csúcsán található, több méteres magasságú keresztbe csapott bele vasárnap délután a mennykő. Az esetnek számos szemtanúja is volt, hisz a nyeregben tartózkodott a csíksomlyói kegytemplom kórusa, valamint egy nagyobb létszámú zarándokcsoport.
A hirtelen jött zivatar elől a megközelítőleg negyvenfős zarándokcsoport éppen a Hármashalom oltár védő szárnyai alá menekült, és a villámcsapás alatt is ott tartózkodtak. Istennek hála, személyi sérülés nem történt, az oltár megvédte az oda menekülőket. Tűz sem keletkezett, viszont egy jókora darab lehasadt a fából készült keresztből.
„Nagy robbanás kísérte a villámcsapást, a keresztet szanaszét szórta, mindenki nagyon megijedt” – mesélték az égi jelenség rémítő élményeit a szemtanúk.

Forrás: szekelyhon.ro
Közzétéve: Villámvédelem Blog
<< Első < Előző 1 2 Következő > Utolsó >>
1. oldal / 2

Villámvédelmi kifejezések

Villámvédelem 1.
villamvedelem-papptarsashaz-1

Villámvédelem referencia:

Adatfeldolgozó irodaház

A képen egy 8 méteres torony látható ami alatt még 5 emelet van. A tornyon egy érzékeny antenna van felszerelve, ezért a torony fölé 3 méterrel egy felfogó rúddal védett térbe kerülnek a villámcsapásra érzékeny eszközök. A villám energiájának levezetését HVI rendszerű szigetelt levezetéssel oldottuk meg.

Nagyításhoz kattintson a képre!

NL Cafe cikk
Cikk cégünkről a Nők Lapja Cafe-n

villamvedelem-nl

Villámvédelem 2.
villamvedelem-papptarsashaz-2

Villámvédelem referencia:

Napkövető vízmelegítő

A parabola tükrös vízmelegítő rendszert egy érzékeny elektronika működteti, ennek villámvédelmét megfelelő elrendezésben elhelyezett felfogó rendszer védi.

Nagyításhoz kattintson a képre!

Villámvédelem 3.
villamvedelem-papptarsashaz-3

Villámvédelem referencia:

Irodaház gépészeti berendezései

Az irodaház tetején lévő gépészeti berendezéseket szigetelt HVI felfogó rendszerrel védtük meg. Ez a rendszer biztosítja, hogy a villám energiája a felfogási pontokon át nem terjed át az épületre magára.

Nagyításhoz kattintson a képre!

Villámvédelem 4.
villamvedelem-papptarsashaz-4

Villámvédelem referencia:

Lapostető villámvédelme

A 140 km/óra szélerősségre tervezett villámvédelmi felfogót kavicságyba süllyesztettük, és talpai alatt 100 kV-os szigetelő lemezeket helyeztünk el.

Nagyításhoz kattintson a képre!

Villámvédelem 5.
Villámvédelem referencia 5.

Villámvédelem referencia:

Templom villámvédelme

A kibúvó nélküli tornyon egy 10 méteres létra állvánnyal kellett felmászni a torony csúcsára, és a villámvédelmi felfogó és levezető rendszert alpin technikával helyeztük fel.

Nagyításhoz kattintson a képre!

Villámvédelem 6.
Villámvédelem referencia 6.

Villámvédelem referencia:

Templom villámvédelme

Villámvédelmi túlfeszültség levezető „B+C” fokozatú kétlépcsős védelemmel ellátva. A nagy értékű elektromos orgona és hangosító rendszer első lépcsős védelmét oldottuk meg ezzel.

Nagyításhoz kattintson a képre!

Villámvédelem 7.
Villámvédelem referencia 7.

Villámvédelem referencia:

Polgármesteri hivatal villámvédelme

Az épület tetejére telepített kábeltelevíziós hálózat antennarendszerének külső villámvédelmét így oldottuk meg.

Nagyításhoz kattintson a képre!

Villámvédelem 8.
Villámvédelem referencia 8.

Villámvédelem referencia:

Családi ház villámvédelme

A villámvédelmi levezetőt a lefolyócsatornán, rejtett levezetéssel oldottuk meg a burkolat fúrása nélkül.

Nagyításhoz kattintson a képre!

Villámvédelem 9.
Villámvédelem referencia 9.

Villámvédelem referencia:

Iskola villámvédelme

Ezen a tetőn a megfelelő villámvédelem kialakításához a felfogó egységet ki kellett emelnünk szigetelt kiemelő rudakkal.

Nagyításhoz kattintson a képre!

Villámvédelem 10.
Villámvédelem referencia 10.

Munka a tornyon

Villámvédelem  referencia 10.

Villámvédelem referencia:

Templom villámvédelme

Ennél a templomtoronynál az aranyozott keresztre a villámhárító felszereléséhaz alpin technológiát kellett alkalmaznunk. A második képre kattintva látható ahogy a munkát végezzük.

Nagyításhoz kattintson a képre!