2010. augusztus 09. hétfő, 14:14

Villámkár miatt égett ki egy ház

Írta Villámvédelem
Minden bizonnyal másodlagos villámkár miatt égett ki Szűcs Károlyék háza Körösladányban. Egyetlen otthonukat hitelből vették. Jelenleg élettársa édesanyjáéknál húzzák meg magukat, utána az önkormányzat jóvoltából — átmeneti megoldásként — fecskelakást kapnak. Szűcs Károly munkanélküli, a felesége bolti eladó, önerőből esélyük sincs a helyreállításra.
— Mivel pénteken reggel a párommal mindketten korán keltünk volna, így a 4 éves kislányunkat átvittük a Bem utcára az élettársam édesanyjáékhoz elaltatni. Olyan 18 óra körül mentünk át s 22.15 órakor tértünk haza Kazinczy utcai otthonunkba. A párom Andrea hátravitte a bicikliket. Én kinyitottam a bejárati ajtót, amikor orrfacsaró, fojtó füst csapott meg a fellángolt a lakásunk — elevenítette fel a csütörtökön késő este történteket az elszenesedett, kormos szobában állva Szűcs Károly.
Szavaiból az is kiderült: a szeghalmi tűzoltóságot jómaga értesítette s a lánglovagok egy negyed órán belül megérkeztek. Szűcs Károly jelenleg munkanélküli, bevétele csak alkalmi munkákból származik, párja bolti eladó.
— Decemberben lenne két éve, hogy hitelből megvettük a házat. De így legalább van biztosításunk, mert kötelező volt kötni — kereste a szerencsét a szerencsétlenségben. A szomszédok elmondásából arra is fény derült, hogy Körösladányban már csütörtökön este viharos idő járt s az egyik villámlást követően hallottak is egy óriási csattanást.
Az esetről értesülvén az önkormányzat nem tétovázott: 100 ezer forint azonnali gyorssegélyt utaltak ki a károsultaknak. Mivel Szűcs Károly az előző kapcsolatából két másik gyermeket is nevel, tagja a Körösladányi Nagycsaládosok Egyesületének. A civil szervezet is adománygyűjtésbe kezdett. A takarékszövetkezetnél számlát nyitottak Szűcsék megsegítésére.
Az utóbbi évek legnagyobb vihara vonult végig Körösladányon pénteken. Ezt híven igazolja az a tény is, hogy Szeghalom Város Önkormányzata Hivatásos Tűzoltósága péntek óta összesen 89 alkalommal vonult vihar okozta károk elhárításához az illetékességi területén — tudtuk meg Jakab Mihály parancsnoktól.
— A szeghalmi tűzoltóság ügyeletére péntek délutántól szombat reggelig összesen 72 eseményről érkezett bejelentés, ennyi helyszínen voltunk. Szombaton reggeltől estig — még szintén a vihar okozta kárelhárítással összefüggésben — újabb 17 bejelentés érkezett — ismertette a részleteket Egyed Lajos százados, Szeghalom Város Önkormányzata Hivatásos Tűzoltósága szolgálatparancsnoka.

forrás: beol.hu
Utolsó módosítás 2010. augusztus 09. hétfő, 14:16
Villámvédelem

Villámvédelem

E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Villámvédelmi kifejezések

villamvedelem-papptarsashaz-1
Villámvédelem 1.
villamvedelem-papptarsashaz-1

Villámvédelem referencia:

Adatfeldolgozó irodaház

A képen egy 8 méteres torony látható ami alatt még 5 emelet van. A tornyon egy érzékeny antenna van felszerelve, ezért a torony fölé 3 méterrel egy felfogó rúddal védett térbe kerülnek a villámcsapásra érzékeny eszközök. A villám energiájának levezetését HVI rendszerű szigetelt levezetéssel oldottuk meg.

Nagyításhoz kattintson a képre!

NL Cafe cikk
Cikk cégünkről a Nők Lapja Cafe-n

villamvedelem-nl

Villámvédelem 2.
villamvedelem-papptarsashaz-2

Villámvédelem referencia:

Napkövető vízmelegítő

A parabola tükrös vízmelegítő rendszert egy érzékeny elektronika működteti, ennek villámvédelmét megfelelő elrendezésben elhelyezett felfogó rendszer védi.

Nagyításhoz kattintson a képre!

Villámvédelem 3.
villamvedelem-papptarsashaz-3

Villámvédelem referencia:

Irodaház gépészeti berendezései

Az irodaház tetején lévő gépészeti berendezéseket szigetelt HVI felfogó rendszerrel védtük meg. Ez a rendszer biztosítja, hogy a villám energiája a felfogási pontokon át nem terjed át az épületre magára.

Nagyításhoz kattintson a képre!

Villámvédelem 4.
villamvedelem-papptarsashaz-4

Villámvédelem referencia:

Lapostető villámvédelme

A 140 km/óra szélerősségre tervezett villámvédelmi felfogót kavicságyba süllyesztettük, és talpai alatt 100 kV-os szigetelő lemezeket helyeztünk el.

Nagyításhoz kattintson a képre!

Villámvédelem 5.
Villámvédelem referencia 5.

Villámvédelem referencia:

Templom villámvédelme

A kibúvó nélküli tornyon egy 10 méteres létra állvánnyal kellett felmászni a torony csúcsára, és a villámvédelmi felfogó és levezető rendszert alpin technikával helyeztük fel.

Nagyításhoz kattintson a képre!

Villámvédelem 6.
Villámvédelem referencia 6.

Villámvédelem referencia:

Templom villámvédelme

Villámvédelmi túlfeszültség levezető „B+C” fokozatú kétlépcsős védelemmel ellátva. A nagy értékű elektromos orgona és hangosító rendszer első lépcsős védelmét oldottuk meg ezzel.

Nagyításhoz kattintson a képre!

Villámvédelem 7.
Villámvédelem referencia 7.

Villámvédelem referencia:

Polgármesteri hivatal villámvédelme

Az épület tetejére telepített kábeltelevíziós hálózat antennarendszerének külső villámvédelmét így oldottuk meg.

Nagyításhoz kattintson a képre!

Villámvédelem 8.
Villámvédelem referencia 8.

Villámvédelem referencia:

Családi ház villámvédelme

A villámvédelmi levezetőt a lefolyócsatornán, rejtett levezetéssel oldottuk meg a burkolat fúrása nélkül.

Nagyításhoz kattintson a képre!

Villámvédelem 9.
Villámvédelem referencia 9.

Villámvédelem referencia:

Iskola villámvédelme

Ezen a tetőn a megfelelő villámvédelem kialakításához a felfogó egységet ki kellett emelnünk szigetelt kiemelő rudakkal.

Nagyításhoz kattintson a képre!

Villámvédelem 10.
Villámvédelem referencia 10.

Munka a tornyon

Villámvédelem  referencia 10.

Villámvédelem referencia:

Templom villámvédelme

Ennél a templomtoronynál az aranyozott keresztre a villámhárító felszereléséhaz alpin technológiát kellett alkalmaznunk. A második képre kattintva látható ahogy a munkát végezzük.

Nagyításhoz kattintson a képre!